MENÜ
 
 
 
 
 
 
 A hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt álló U19-es válogatott utolsó meccsét játszotta a tavaszi felkészülési sorozatban. Ezúttal az angolok C válogatottja (alacsonyabb osztályban szereplő, félprofi vagy amatőr szerződéssel rendelkező U23-as játékosokból álló csapat) volt a mieink ellenfele a Szusza Ferenc Stadionban.

 

Mészöly Géza tanítványai a Székely – Medgyes, Asztalos, Bobál D. (Lenzsér, 60.), Tamás K. (Csábi, 73.) – Nagy D., Mervó (Zsótér, 66.), Kalmár – Farkas Z. (Tóth L., 66.), Bobál G. (Vida, 66.), Varga Sz. (Kővári, 60.) összeállításban 4-2-re verték a fizikálisan erősebb, 3-4 évvel idősebb angolokat.

 

Fotó: mlsz.hu

 

– Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal, négy gólt szerezni egy idősebb játékosokból angol válogatott ellen kiváló teljesítmény, függetlenül attól, hogy éppen milyen csapattal állnak ki ellenünk – idézte Mészöly Géza szövetségi edzőt az mlsz.hu. – Igyekeztünk jól megszervezni a védekezést, az első félidőben ezt sikerült is megoldanunk, a fordulás után azonban váltottak az angolok, és kellett egy kis idő, mire felvettük a ritmusukat. Ismét láttam néhány kiváló egyéni teljesítményt, a csereként beállt játékosok közül is többen jól szálltak be, a későbbi keretszűkítés, az Eb-csapat kijelölése szempontjából csak még nehezebb dolgom lett a meccs után, de természetesen ez kellemes gondot jelent a stáb számára.

 

 
 
 
 
 
 
 
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette a doppingvádak alól Decót, miután bebizonyosodott, hogy a tavaly augusztusban visszavonult portugál labdarúgó mintájának elemzésekor a Rio de Janeiró-i laboratórium hibázott.
 
 
fotó: MTI
 
A 36 esztendős, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, 2004-ben Európa-bajnoki ezüstérmes futballistánál 2013 márciusában a tiltólistán szereplő furoszemid nevű vízhajtó használatát mutatták ki, amely doppingszerek nyomainak eltüntetésére is szolgál. Ekkor egy évre eltiltották. Ezek után kiderült, hogy a riói labor - amelynek akkreditációját a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) már visszavonta - hibázott, így a CAS felmentette a brazíliai születésű irányítót.
 
 
Deco 2004-ben az FC Portóval, 2006-pedig a Barcelonával is Bajnokok Ligáját nyert, és tavaly augusztusban jelentette be visszavonulását.
MTI

 

Asztali nézet